Jó talaj nélkül a lovardában sincs munka

Jó talaj nélkül a lovardában sincs munka

Szinte mindenhol a világban kistraktorok húzzák a pályákat, a versenyeken és a lovas mindennapokban is nélkülözhetetlenek. “Ha nincs fedeles lovardánk, hibátlan talajunk, nincs jártatógép vagy megfelelő személyzet, akkor kvázi nem tudunk dolgozni.”

 

Krucsó Szabolcs díjugrató sportistállója Budapest közelében, a Váli völgyben, Baracskán működik. A 2017-es magyar bajnok lovardájában elsősorban lovak képzésével, versenyeztetésével, menedzselésével és közvetítésével foglalkoznak, de lehetőség van bértartásra is.


fotó: Profi Magazin

“13 éve építettem a Krucsó lovardát, pillanatnyilag 55 és 60 ló között van a lólétszámunk, ebből 10 saját.” Szabolcs a lovak ellátását, gondozását és a napi edzésmunkájukat személyesen tervezi meg, irányítja és felügyeli.

A díjugrató versenyző lovas családból származik, nagypapája, Gergely Imre a Mezőhegyesi Állami Ménes „Ló törzstenyésztője” volt, édesapja, Krucsó Ferenc is lovas, részt vett az 1980-as moszkvai olimpián, de édesanyja is jól lovagol. “Kisgyerekkorom óta lóháton ülök, nem is nagyon volt más választásom.”

 

 “Az én eszközöm a ló, fiatalkoruktól kezdve arra készítem fel őket, hogy versenyen és az üzletben is megállják a helyüket.”

 

Szabolcs a lovarda területén lakik feleségével és két kisgyermekével. “A napjaim nem annyira átlagosak, mivel szinte minden hétvégén versenyzünk.” Általában hétfőtől szerdáig a lovardában dolgozik a lovakkal, a hét többi részében pedig ország-világ-szerte utazik a lovakkal együtt. “Kicsit olyan, mint egy vándorcirkusz.”

Több mint tíz éve szinte folyamatosan tagja a magyar válogatottnak, évekig vezette megszakítás nélkül a magyar ranglistát, amelynek jelenleg is az élmezőnyében van. Több alkalommal nyert Világkupát, számos nemzetközi nagydíj győztese és helyezettje, a lanakeni Fiatal Lovak Világbajnokságán a 7 éves kategória döntőjében 11. helyezett, több alkalommal volt győztes és helyezett a magyar válogatottal a Nemzetek Díjában, 3. és 4. helyezéseket ért el a felnőtt Magyar Bajnokságon, számos Puissance show szám győztese (az eddigi rekordja 2 m 15 cm magasság).

 

Munkáját képzett, komoly lovas múlttal és nagy tapasztalattal rendelkező lovasok és lóápolók segítik. “Húsz lóval versenyzek, de egy nap nem lehet lelovagolni nyolcnál többet, a kollégáim segédkeznek a lovak trenírozásában.”


fotó: Profi Magazin

A lovarda fedett és szabadtéri pályákkal is rendelkezik: a kinti pályát egy domb határolja, a karámokat a telek végében alakították ki. A szélvédett, dréncsővel ellátott, automata öntözőrendszerrel locsolható lovas pálya talajának mindig kiválónak kell lennie.

 

“A lovak lába és az ugratás miatt nagyon fontos az egyenletes talaj, ha sokat lovagolnak vagy futószáraznak, akkor kijárják, a fedelesben pedig a gödröket és hullámokat kell megszüntetni.” Szabolcsék először a simítót, majd az azzal kompatibilis McCormick X2.30 kistraktort az Invest Gépkereskedelmi Kft.-től vásárolták meg.


fotó: Profi Magazin

A gépkapcsolat, így a kezelőfülke nélküli, biztonsági kerettel felszerelt változat tökéletesen bevált, “minden nap használjuk a kistraktort, még le se vettük róla a simítót”.

 

A McCormick X2.30-ba Yanmar TNV 4 hengeres, 2189 cm3 motort építettek a jó teljesítményért, a jobb üzemanyag-hatékonyságért, az alacsony zajszintért, a nagy forgatónyomaték-visszatartásért és a károsanyag-kibocsátás mérsékléséért.

https://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/allattenyesztes/jo-talaj-nelkul-a-lovardaban-sincs-munka

agrotrend.hu / Profi Magazin

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..